Szűcs Attila a Ludwig Múzeumban

A kiállításon maga a művész vezeti végig a kaviartot, aki saját bevallása szerint “kijavítja a meglehetősen korrumpált valóságot.”

Archívum Képzőművészet

2017-02-11 15h

Ludwig Múzeum

A nagyobb térképért kattintson a linkre

Simó György, aki nyilván már sok nagyon szakszerű, de nagyon unalmas kiállítás megnyitót végig állt, olyan meggyőzően fogalmazta meg, mit szeret Szűcs képein, hogy nincs az az érdeklődő múzeumba járó, aki ezek után ne akarna fejvesztve rohanni, és megnézni  a kiállítást. Persze neki könnyű, maga is Szűcs gyűjtő, volt rá alkalma, hogy megfogalmazza.

„Mint egy szerzetes, aki egyszerre éli át a körülötte levő csend teljességét, rétegről rétegre, részletről részletre, hiányról hiányra sűríti egyetlen képbe a különböző nézőpontokat. Van, ami kikerül, Hitler simogató keze alatt nincs kutya, Kádár szeme elől eltűnik a közönség, Buster Keaton fekete-fehér képe óvatosan kiszínesedik. És persze van, ami bekerül, egy-egy arc ottfelejtődik a korábbi vázlatból, mesebeli figurák árnyai tükröződnek a falon…

Attila képei nem kimerevített, statikus képek, hanem élő világok. A festmény, amit látsz, olyan bogyó, amit, ha beveszel – értsd: figyelemmel elé állsz és belenézel a kép szemébe – egy drogok nélküli tripre visz. Interaktív utazás lesz: Attila kevés elemmel, mégis nagyon összetetten megteremtett helyzetei csak az első lépést és az értelmezés kereteit adják meg, a történet, – sokszor nem is történet, csak egy hangulat, lehetőség, egy gondolatkísérlet, vágy, kép, bármi -, szóval ez a miniuniverzum, ami kibomlik, valójában a Tiéd, csak az Önöké, mert a képet nézők szavain, lelkén és tudatán keresztül jön létre.

Már te festesz, csak nem tudod.
Ha a képet más nézi meg, kezdődik minden elölről, és újra indul Szűcs mágikus, a korrupt valóságot a virtuálissal igazivá varázsoló gépezete, és egy újabb kisvilág áll össze.”

Hagyott a képben helyet neked is, másnak is.