Városnéző séta Ráday Mihállyal – módosult időpont!

Az egykori Hungaria fürdő és a mai Continental hotel

Archívum Pesti turista

2013 március 23-án szombaton 11 h-kor

Dohány u 42

A nagyobb térképért kattintson a linkre

Száz éve kezdődött, amikor Gamperl András kutat ásatott a házához és sókban gazdag vizet talált. S bár selyemkereskedő volt, azonnal Vasfürdőt nyitott.

Sok víznek, többek között egy nagy árvíznek is le kellett folynia a Dunán és át a Dohány utcán, míg az épület ujjá épült, aztán majdnem összeomlott, lett  mellette szép hotel majd abból is romhalmaz. De előtte ez utóbbit lakták turisták és kereskedők, birtokba vették hivatalnokok, akiknek a személyilyükbe ugyanezen a címen hol a Buváti, hol a Cipőker neve szerepelt. Ám ezt ist túlélte az épület. A befktetők spekulációját már majdnem nem, de végül, minden jóra fordult.

A gyönyörűen felújított több házat is magában foglaló Continental Zara Hotelben sétálunk padlástól a tetőig, aztán a környező utcákban, ahol egykor még járt a kettes villamos, az emeleten casinoban múlatták az időt és a sarkon még áll a ház, ahol Mikszáth lakott.

Részvételi díj:kaviart tagoknak ingyenes, nem tagoknak 2000 Ft