Vacsora, mint Gertrud Steinnél

Egy vacsora egy utazás Párizsból. Gertrud Stein szalonja Sulyok Miklós gasztronómiai szalonja – alias lakásétterem A zenei hangulatot Gyarmati István teremti meg

Archívum Egyéb Gasztronómia

Egy vacsora ? egy utazás Párizs ? Gertrud Stein szalonja Sulyok Miklós gasztronómiai szalonja - alias lakásétterem A zenei hangulatot Gyarmati István teremti meg 2010-06-10 19:00 -

Bródy Sándor u 13.

A nagyobb térképért kattintson a linkre

Gertrud Steint (1874-1946) a francia avatgarde amerikai Madame-jának nevezik. Író, műgyűjtő és mecénás, aki társával Alice B. Toklasszal harminckilenc évig élt együtt a kultikussá  lett Rue de Fleurus 27-ben.

Picasso, Braque, Thornton Wilder, Matisse, Derain, Czóbel és Apollinaire járt hozzá és még sokan.
„Stein nemcsak létrehozta az egyik legjobb modern művészeti gyűjteményt, valamint anyagilag és szellemileg közvetlenül támogatta az avantgárd művészek egész fészekalját, de megalkotta a modern művészet történetének sajátos értelmezését és felfogását. Valójában legendává szőtte a történelmet: melynek egyszerre hősnője és ő maga a legenda.”
Stein szerint: „a franciák nem csupán az ételről
beszélnek, hanem az ételről való beszélgetésről is beszélgetnek.”
Mondják,  ez a francia gasztronómia aranykora
A vendéglátó: Sulyok Miklós matematikus és műfordító ( Kunderát az ő szavaival olvastuk)
Az ő programja.
Hová mentünk? Franciaországba. Párizs, rue Fleurus, vagy inkább rue Cardinal le Moine? Place de la Contrescarpe és rue Mouffetard? Gertrud Steinhez mentünk vendégségbe, a művészekkel cimboráló gazdag amerikaihoz, vagy inkább a csóró amerikaihoz, Hemingwayhez. Ott van Biligni is , Aixe en Provence mellett, ahova Steinék leköltöztek – közel Picasso házához.
Hemingway szerint Toklas kibírhatatlan perszóna. – Ezt írja:
„Mégis szerettük Miss Steint és a barátnőjét, bár a barátnő valósággal rémísztő volt.”
Szerintem Hemingwaynek igaza van.
Milyen lehetett a sok bohém a rue Fleurus polgári gazdagságában?
A körutazást a párizsi bisztrók világában kezdtük:  – quiche Lorraine, aztán Provence – innen fehérboros kagylót fűztem, a rue Fleurusből  tengeri süllőt, ahogy azt Alice direkt Pablonak díszítette. Ezt írja: készítettem egy fehérboros court-bouillont néhány szem borssal, sóval, egyetlen babérlevéllel, egy szál kakukkfűvel, egy hagymával amit egy szegfűszeggel szegeztem meg egy sárgarépával, egy póréval és egy csokor finom fűvel. Ezt egy órán át főztem csendesen a halas edényben, majd lehűtöttem. a halat belehelyeztem a lábosba, óvatosan újramelegítettem, és 20 percig posíroztam. A halat a court-bouillonnal lehűtöttem. Kivettem, lecsöpögtettem, megszárítottam és a halas tálra tettem. Mielőtt feladtam volna beborítottam közönséges majonézzel, habzsákból vörös majonézzel díszítettem, amit persze nem ketchuppal – óh, borzalmak borzalma – színeztem, hanem sűrített paradicsommal. Eztán egy képet festettem rá a keménytojás külön lereszelt sárgájával és fehérjével, szarvasgombával és felaprított zöldfűszerekkel. Büszke voltam mesterművemre. Picasso szépségét megpillantva felkiáltott.” de ezt Matisse inkább megérdemelte volna, jobban illett volna hozzá!”
Aztán készítettem még egy boeuf bourguignon –t újkrumplival.
Végül visszamenekültünk a bisztróba – egy  egyszerű gyümölcsös tarte-ra.
A menü tehát emlékeztetőül:
quiche lorraine (tojásos, hagymás, sajtos lepény)
moule mariniere (feketekagyló zöldségekkel és fehérborral)
posírozott (épp csak gyöngyöző lébe süllyesztett) majonézes tengeri süllő szarvasgombával, zöldfűszerekkel
boeuf bourguignon (burgundi borral párolt marha) beleforgatott parázs(apró, új)krumplival)
tarte aux grillottes (meggyes /reméljük már lesz/lepény vagy kosárka)
Közben  meghallgattuk Steint, Picassós versét mondani, Gyarmati István játszik Satie-t volt francia és persze amerikai zene a 20-as 30-as évek stílusában. És akik soká bírták, nem bírták soká csendben. CSoprotosultunk a  zongora körül. Stílszeűen Piaffal kezdtük, de  még a fiatalok is Karádynál kötöttek ki.