Bacon, Freud és a londoni iskola

A kurátor, Fehér Dávid tart tárlatvezetést a Kaviartnak.
„Elegáns, nagyvonalú és szép tárlat a Bacon, Freud és a londoni iskola festészete.Nem csak remek és kvalitásos munkák, de egyenesen kulcs- és főművek láthatók itt a 20. századi brit festészetből”- írja róla Rényi András, és ha már ő dicsér valamit, arra oda kell figyelni. A kiállított művek javarészt a Tate Britain tavaszi tárlatából, továbbá több köz- és magángyűjteményből érkeztek azzal a kurátori szándékkal, hogy

Archívum Képzőművészet

2018-11-16 péntek 16.30h

Magyar Nemzeti Galéria

A nagyobb térképért kattintson a linkre

bemutassák a XX.század második felében Londonban kibontakozó művészi párbeszédeket. Ennek az emberközpontú figurális festészetnek a hatását vizsgálva pedig érdekes következtetéseket lehet levonni a kortárs művészetről.

„A mi korunk szomorú mitológiája a tudatalattiról beszél /…/, a görögök a múzsát idézték meg, a héberek a Szentlelket, de mindez egy és ugyanaz.” (Jorge Louis Borges: Az idő újabb cáfolata), olvasható a katalógusban. Író emberként engedtessék meg hozzátenni a saját olvasatomat, mely szerint nem a múzsa, az ihlet az, ami tudatalattinak is nevezhető.