Caravaggio & Bernini kiállítás finisszázs Bécsben

Rényi András művészettörténésszel, esztétával, akinek Caravaggio a fő kutatási területe
Verekedések és emberölés, megerőszakolás és botrányok. A Kunsthostorische Múzeum kiállítása mögött egy komplett XVII. századi bűnügyi krónika is kirajzolódik, ha a festmények és szobrok történetén túl a művészek életrajzába is betekintünk. Márpedig ezt is tesszük, amellett, hogy természetesen szó esik arról, hogy a barokk rosszfiúja, a fény és árnyék mestere hogyan hozza le a szenteket a Földre, hogy teheti meg, hogy egy cseppet sem idealizálja őket. Hogy mi az igazi titka,

Képzőművészet Utazás

Január 11 – szombat – 12h

A nagyobb térképért kattintson a linkre

arra négyszáz éve keresik a szakértők a választ. Az érzelmek felfedezése című tárlaton Caravaggio festményei és Bernini szobrai mellett felsorakoznak a kortársaik, a barokk Róma forradalmi művészvilága is. És ha nektek sem jutna eszetekbe női festő a 17. századból, az nem jelenti azt, hogy lyuk van a műveltségeteken, hiszen akkoriban Artemisia Gentileschi kivételével nő nem tudott érvényesülni a pályán. Ő volt az egyetlen, akit befogadott a Firenzei Művészeti Akadémia. És ez a botrány elhalványul Caravaggioé mellett, aki a Mária halála c. képén Mária alakjához egy közismert kurtizánt hívott modellül.

Májusban a Santa Maria del Poppolóban egy kaviartos csapattal már láttuk, milyen az, amikor piszkos lábakat, durva kezeket, vad figurákat ábrázol a mester, nem véletlenül tartják a naturalizmus első képviselőjének, aki kétségtelenül hat az érzelmeinkre. A Kuns Historische Múzeum nyilván ezért is építette a kiállítást az érzelmek köré, olyan címek osztják részekre a tematikát, mint a Csoda és meglepetés”, a „Szenvedés és együttérzés”.  

Tarsatok velünk és jelentkezzetek itt, vagy a viktoria.lugosi@kaviart.eu e-mail címen gyorsan, hogy még tudjunk jegyeket venni. Várunk!